Óvakodj a virtuális valutától, veszélyes!

Erre figyelmeztetnek az Európai Unió pénzügyi hatóságai és óva intik a befektetőket is. Az Európai Bankhatóság (EBA), az Európai Értékpapír- és Piacfelügyeleti Hatóság (ESMA), valamint az Európai Biztosítási és Nyugdíjfelügyelet (EIOPA) úgy vélekedik, hogy a jelenlegi virtuális valutákat – amelyek digitális értékmegtestesítők – nem jegybankok bocsátották ki, ezért nincs mögöttük jegybanki vagy egyéb közhatósági garancia, ráadásul jogi státusuk alapján nem is számítanak valutának vagy pénznek.

Virtuális valutánál se eszközfedezet, se jogi védelem

Az utóbbi időben egyre többen vásárolnak bitcoint, valamint más virtuális valutát, mivel arra számítanak, hogy folyamatosan növekedni fog az értékük. A pénzügyi hatóságok szerint különösen aggasztó, hogy a vásárlók nincsenek tudatában annak: a befektetett pénzüket könnyen elveszthetik.

Ezek a digitális eszközök azért is rejtenek jelentős kockázatot, mert nincs mögöttük semmilyen eszközfedezet, nem állnak az európai uniós törvényi szabályozás alatt, tehát semmiféle jogi védelmet sem kapnak a befektetők.

Érdemes megfigyelni a bitcoin nagy ugrásait is, amit az utóbbi hónapokban produkált: tavaly januárban még ezer euró volt a bitcoin egységének értéke, decemberben már 16 ezer euró. Aztán február közepéig csaknem 70 százalékkal növekedett, majd ötezer euróra esett vissza, ezt követően pedig az utóbbi időszakban 40 százalékkal hétezer euróig erősödött.

Kibertámadás esetén ki a felelős?

Jelenleg több mint 330 milliárd euró a száz legnagyobb virtuális valutaféle összesített globális piaci tőkeértéke – állítja a három pénzügyi hatóság és egységes véleményük szerint magas a kockázata annak, hogy elveszíti befektetett pénzének jelentős részét, vagy teljes egészét az, aki virtuális valutát vásárol.

A kockázatok sorát folytatva arra is érdemes figyelni, hogy mi történhet akkor, ha csődbe megy egy virtuális valutakereskedelmi platform, netán beszünteti a tevékenységét vagy kibertámadás éri.

De előfordulhat az is, hogy a bűnüldöző hatóságok lefoglalják az eszközeit – mit tehetnek a befektetők, amikor semmiféle külön védelmet nem nyújtanak az európai uniós jogszabályok, a befektetők veszteségének fedezésére, és még garancia sincs rá, hogy a befektetők hozzáférhetnek virtuális valutában tartott vagyonukhoz?

Ne bitcoinban tartsd a nyugdíj-megtakarításaidat!

A pénzügyi hatóságok szerint ezek a kockázatok már több alkalommal is valósággá váltak a világon. Ezért azt javasolják, hogy a virtuális valuták erős árfolyam-ingadozási hajlama, a jövőjüket övező bizonytalanság, illetve az e valutákat forgalmazó platformok megbízhatatlansága miatt ne kriptovalutában takarékoskodjunk nyugdíjas korunkra. Hosszú távú megtakarításra ugyanis alkalmatlanok ezek a pénzügyi eszközök.

A pénzügyi szakemberek sem ajánlják

A világ befolyásos pénzügyi vezetői is megfogalmazták nem túl kedvező véleményüket a bitcoinról, illetve a hasonló virtuális valutákról. Egyöntetűen azt mondják, hogy túl kockázatosak, mi több, nem is hatékony fizetőeszközök.

A német jegybank elnöke, Jens Weidmann szerint túl gyorsan változik a bitcoin értéke, ezért nem alkalmas pénzeszköznek.

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsában is helyet foglaló pénzügyi szakember úgy véli, hogy egy stabil monetáris és pénzügyi rendszerhez kriptovaluták helyett az árstabilitás iránt elkötelezett központi bankok és hatékony banki szabályozások kellenek, a jegybankoknak pedig nem is szabadna ilyen eszközöket kibocsátaniuk.

Egy másik befolyásos pénzügyi vezető, az EKB igazgatóságának tagja, Yves Mersch úgy nyilatkozott, hogy a jegybankok aggódnak a virtuális valuták által okozott társadalmi és pszichológiai hatások miatt. Azt mondta, hogy „új aranylázra hasonlító jeleneteket látni a világban, amelyek mögött ezúttal nincs arany”. Óvatosan tehát a kriptovalutákkal.

(napi.hu, AP)

The following two tabs change content below.